Kislány az első zentai újszülött

Kislány az első zentai újszülött

Czegledi Rudolf polgármester vasárnap ajándékkal köszöntötte
2022. jan. 11.

Zenta községben egy kicsit többet kellett várni az első újszülöttre, és végül január ötödikén született meg az első községbeli kisbaba. Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere virággal és ajándékcsomaggal köszöntötte az anyukát és az újszülöttet a Zentai Közkórházban vasárnap délelőtt.

 Kislány az első zentai újszülött

– Szokásunkhoz híven köszöntjük Zenta község első újszülöttjét, aki az idén egy kislány és az Anastasija nevet kapta. Egy kis ajándékcsomaggal kedveskedünk a családnak és természetesen anyagi segítséget is biztosítunk számukra – fogalmazott a polgármester. A kislány és az anyukája is jó egészségnek örvend. Dr. Csáki Beáta, a kórház igazgatója elmondta, hogy a Zentai Közkórházban évente kb 800 szülést bonyolítanak le. – A tavalyi évben 786 újszülött látta meg a napvilágot az intézményünkben, ebből 388 kislány és 398 kisfiú – mondta az igazgatónő.

Forrás: Magyar Szó

Oklevél Küldetés Legjobb szülészet Szerbiában
Fontos telefonszámok
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat.